Teremtsünk hát – ezúttal részben a képzelet segítségével – még egy dédapát, aki Erdélyben szolgáló lelkész. A neve legyen Bélády Lajos. Mindenkitől elnézést, ez a bejegyzés a szokásosnál hosszabb lesz.

1915

Harc dúl a világban, s hozzánk a pusztulás számos fájó híre jut el. De katonáink nem hiába ontják vérüket és élnek át kimondhatatlan borzalmakat és szenvedéseket, mert mint pusztító, romboló vihar után a tiszta égbolt, úgy fog felragyogni küzdelmük után egy egész nemzetnek jóléte és boldogsága.

Ennek a titáni, nemzetünkre nézve élet-halált jelentő küzdelemnek áldása, haszna ime már eddig is van. Megismertük egymást és megértettük egymást. Leomlottak közöttünk a nyelvi és vallási különbözőségek. Egyek vagyunk mindnyájan a haza szeretetében és védelmezésében. sokféleképpen széttagolt nemzetünk minden polgára soha nem képzelt együttérzéssel forrt össze a haza és királya iránti hűségben.

De felébredt az emberekben a hazaszeretettel mindenkor együtt lobogó istenfélelem is.

Az emberek a válságos időkben megtanultak nemcsak hazájukért aggódni, hanem Istenhez is imádkozni. Olyanok, kik azelőtt nyilt vagy titkos harcban állottak Istennel, most áhitattal s benső fohásszal említik Istennek a nevét. Szivük redői közé beférkőzött szinte észrevétlenül egy ismeretlen érzés, melyet addig onnan száműztek, megtagadtak, elismerni nem akartak, de most odaadással s hívő embert is megszégyenítő buzgósággal mondják: Jó Istenem, csak most segítsd meg a magyarokat!

Ujságokban, hirlapokban, hol azelőtt csak türt vagy számüzött fogalom volt a belső, vallásos érzés, most versben, prózában megírt szebbnél-szebb imádságokat közölnek s szinte naponta felhangzik a fohász: Magyarok Istene, segítsd meg fegyvereinket, légy a mi fiainkkal s koronázd lépésüket sikerrel!

Hitetlenségbe merült államok, mint Franciaország és államférfiak, kik a nyílt és hivatalos atheizmus ingoványaiba süllyedtek, hadat üzenve mindannak, ami szent, magasztos és isteni, most megtanulnak a magasba nézni s a magasságokban lakozóra gondolni, kibékülnek a vérig üldözött s megalázott egyházzal s az elfelejtett, kigunyolt Istennek nevét százezrek veszik ismét ajkukra.

Nem hiába kűzdenek hát véreink, nem hiába folyik ez az irtóztató háború, mert ime mint tengeri viharban hajótöröttet, ugy tanít meg minket is imádkozni ez a szörnyűséges vihar. Megtanulunk leborulni azelőtt, ki népek, nemzetek sorsát tartja mindenható kezében, kinek egy intésére nemzetek támadnak s országok sülyednek el.

Ezt az erős, mindenható nagy Istent, népeknek urát hívjuk segítségül mi is most, a mi nyomoruságunk idején, s kérve kérjük Őt, hogy e mi kedves magyar hazánkat, ennek jólétét, boldogságát mentse ki minden veszedelemből s ha megtartotta azt századok viharai között, vegye ezután is atyai oltalmába. Segítségül hívjuk Őt, hogy legyen velünk a gyász nehéz óráiban, legyen Ő a szomorkodóknak vigasztalója, az elhagyottaknak gyámolítója, a harcosoknak bátorítója, az elesetteknek felemelője.

Igy nem lesz hiábavaló a mi küzdelmünk, igy dicsőiti meg magát a mi erőtlenségünkön, így lesz Ő a mi szabadító, megtartó Istenünk!

1917 – a harangok hadi célú beszolgáltatása

Vivos voco. Mortuos plango. Fulgura frango.Vagyis, az élőket hívogatom, a holtakat siratom, a villámokat megtöröm. Ezzel a mottóval kezdi csodálatos versét Schiller Frigyes német költő. Most két nagyobb harangunktól kell fájó búcsút vennünk. De tudjuk, a hazának, harcoló fiainknak segítünk ezzel az áldozattal is.

A népmonda, mely mindent bűvös körébe von s az eszményit, a szellemit különválasztja az anyagitól: a harangok eredetét és keletkezését is felöltöztette tündéri köntösébe. Olaszországban az örökké verőfényes Kampániának ege alatt, az Apenninek virágszőnyeggel behintett fensíkján fekszik egy régi, híres püspöki város: Nola. A vulkanikus talaj buján növeli az említett fensíkon a legremekebb színű virágok megszámolhatatlan ezreit. Ezen tropikus növényzet között találjuk a kékszínű harangvirágot is, mely e vidéktől nyerte a “kampanula” latin nevet.

Mikor a keresztények már békében éltek e tájon, a nolai püspöki székben egy fiatal istenfélő férfiú ült. Paulinus (Pál) - így hívták a tiszteletreméltó püspököt - ezen úgylátszó külső béke dacára is aggódott lelkében, mert a régi szeretet hűlni kezdett a keresztyén gyülekezetek között. Képmutatás, önzés, érzéki gyönyörök utáni vágy mind jobban terjedt. Emiatt aggódott Pál püspök. Mély gondolatokba merülve sétált egyszer Nola virágos rétein. Nem látszott őt érdekelni a vidék bájoló szépsége, szívét egészen elfoglalta az egyház szomorú állapota. Leheveredett a virágok között, és merengései közben pillái lecsukódtak. Csodálatos álmot látott. Látta a jelenések könyvében leírt mennyei város magas tornyait. A tornyokból csodálatos hang töltötte be Kampániát, melynek hívó szavára zarándokok jöttek közelből és távolból Isten házába. Ez álomkép után másik jött, az álmodónak úgy tetszett, mintha ama kehely alakú kék virágokból áradnának a csodás hangok.

Amint felébredt visszatért a városba, elment egy rézöntő mesterhez, s néhány hét múlva valóban megszólalt az első harang a nagytemplom tornyában, és ércnyelvével hívta imára az áhitatos közönséget.

Ez volt az élők hívogatása. Most egyre gyakrabban fordul elő, hogy harangjaink halottainkat siratják. Harc, ostrom, vérengzés, éjjeli és nappali nyugtalanságok, éhség, szomjuság, rabság, sebek és halál … ezek a szavak fordulnak meg most lelkünkben s ostromolják szívünk nyugalmát. Életre-halálra menő küzdelem, tusa folyik most a világ nemzetei és országai között s ebben a küzdelemben nemcsak, hanem az egész küzdelemnek mintegy a középpontjában ott küzdenek, ott véreznek a mi fiaink, a mi testvéreink is. Drága, piros vérükkel öntözik, ajkuk forró leheletével hevítik a harcmezőt. Szívünk elszorul, szemünkbe könny szökik, ha reájuk gondolunk.

Hány anya nem látja többé utolsó percében is reá gondoló fiát? Hány feleségtől maradnak el előbb a levelek, majd végül az, aki azokat az otthonmaradottaknak kedves sorokat írta? Hány árva gyermek nő fel majd atyjáról mit sem tudva, csak annyit, hogy az ott esett el távol, ismeretlen helyen a harcmezőn? Szívszaggató kérdések ezek, melyekre csak fekete gyászruha, néma sóhajtás és soha le nem törölhető könny a felelet. De nem, sóhajtásainkat elfojtjuk, könnyeinket letöröljük.

Mert a harang a villámokat is megtöri. Amint Bölcs Salamon király régen megírta: „Minden dolognak rendelt ideje vagyon! - Ideje van a hadakozásnak és ideje a békességnek!” (Préd. 3. r) Mint a sok megpróbáltatást látott, tapasztalt, bölcs király, nyugodjunk meg mi is a Világegyetem nagy rendezőjének az akaratán, mert most a hadakozás ideje érkezett el. - Kishitű sopánkodás s gyáva kétségbeesés helyett azért, résztvevő szivvel törjük meg a villámokat: a háború rettenetes borzalmait enyhítsük, a bátor harcolók helyzetét könnyítsük s a fegyver és a nyomor által okozott fájdalmas sebeket gyógyítgassuk, - mi, kik itthon maradtunk - mindnyájan külömbség nélkül, az általános emberszeretet jótékony munkáinak gyakorlása által.

Aztán igazságunkban és Istenünkben vetett hittel s vitéz hadseregeinkben helyezett bizalommal várjuk ama jobb jövendő elérkezését, „mely után - a költő szerint - buzgó imádság epedez százerek ajakán!”

1919 – Károlyi Szatmárnémetiben

Részlet egy újságcikkből: Délelőtt tizenegy órakor a Pannonia előtt felállított emelvény körül gyülekezett az a hatalmas tömeg, aminőt az öreg Deák-tér, mióta meg van, még nem látott. Ember ember hátán tolongott s az emelvénnyel átellenben, a Várdomb-utca bejáratánál is zsufolásig - mintegy tizenötezren - várakoztak. Legelől a munkásság, katonaság és polgári pártok foglaltak helyet, hogy a Marsaillese, majd a Himnusz eléneklése után a szónokokat közvetlen közelről hallgassák. Legelsőnek Nagy Pál ezredes, dandárparancsnok üdvözölte Károlyit a székelyek nevében, majd Bélády Lajos a Károlyi-párt nevében szólott.

1931

Újsághír: Az Országos Többtermelő Liga átszervezése ügyében csütörtökön az ország kisgazdavezéreinek bevonásával értekezlet volt gróf Csáky Gyula és Bélády Lajos vezetésével. Az értekezlet résztvevői megjelentek gróf Hadik Jánosnál, akit felkértek a liga elnökségének vállalására. Gróf Hadik János válaszában hangoztatta egy politikamentes kisgazdatársadalmi szervezet szükségességét s hajlandónak nyilatkozott a politikamentesség biztosítása mellett a liga elnökségének vállalására. Egyben indítványozta, hogy mivel a többtermelés jelszavával súlyos adósságokba vitték a kisgazdákat, nevezzék a szervezetet egyszerűen „Gazdasági Ligának”.

1930-as évek

A tiszteletes rendes szokása volt, hogy a vasárnapi ebéd végeztével megivott egy pohár keserűvizet, fejébe nyomta kalapját, hóna alá csapta az újságot, és kivonult a kerti árnyékszékre. Ezen a napon azonban felborult az évek óta bejáratot rend. Ott volt a teljes család, mindkét veje is. Az egyik jegyző, a másik szolgabíró. Bélády Lajos egyébként kifejezetten kedvelte őket, de a politikán mindig összeugrottak választások idején. Mert hát ki is tudná heves vita nélkül megállni, hogy ezek a himpellérek – minden bizonnyal politikai utasításra – korlátozni igyekeznek az ellenzék jó választási szereplését. Hiszen mindenki tudja, a választások nem titkosak, megszabott időben kell érkezni azoknak, akik a kormánypártra szavaznak, és megszabott időben azoknak, akik az ellenzékre. A jegyző és a szolgabíró úr meg persze a kormánypárti intervallumokban szinte hajtja befelé a polgárokat, bezzeg az ellenzék óráiban mindenféle papírok hosszas ellenőrizgetésével igyekszik korlátozni a terembe bejutók számát.

1945

Nagy Ferenc személyesen kereste föl Bélády tiszteletest, hogy kapacitálja, a Kisgazdapárt továbbra is számít aktivitására. Bélády Lajos azonban idős korára hivatkozva kimentette magát, mondván, nem szeretne már politizálni. Néhány hét múlva Demokrata Párt rendezvényein korteskedett. A családi legenda szerint csupán azért utasította vissza a kisgazdákat, mert személyes nézeteltérése volt Tildyvel.

***

Tehát, félreértések elkerülése végett, bár felhasználtam egyes mondatokat korabeli írásokból, de a két beszédet én írtam, igyekezve eltalálni a korstílust. A két újságcikk eredeti, csak főhősünk nevét változtattam meg benne. A két életjelent szintén személyes alkotásom, de visszaemlékezések, anyaggyűjtés alapján.