Mást kerestem, de, ha már úgy adódott, ezt is lejegyzeteltem – különösen egy születésnap apropóján. Íme, a színes hírek világa a harmincas évek tájékáról. A forrás a Délmagyarország című újság.

1929. augusztus 24.

Színt, elevenséget, hangulatot és tréfát a színház jelent. És ez a vígság most átköltözött Makóra és – fölforgatta a Justh Gyula poros, hagymás városát. A szegedi színészek átköltöztek Makóra és egészen megváltozott a város képe… Elevenek az uccák, figyelnek az emberek, pletykálkodnak-suttognak a korzón és éjfélután is égnek a lámpák. ……

És divat lett színházba járni. Végre fölengedett a régi nemtörődöm patópálság, végre színházat kapott a város annyi csalódás után. Kapkodják a jegyeket, divat és kötelesség színházba járni. A csütörtöki premieren valódi táblás ház volt nagy társadalmi felvonulással egybekötve. …..

Befejezett dolog, hogy Földényi László Budapestre szerződött a Magyar Színházhoz és így Táray Ferenc váltja fel Szegeden, aki Kolozsvárról indult el a Nemzeti Színház felé és aki három év előtt már járt Szegeden – ha jól emlékszünk – Bárdos Artúr színházával, a halk szavú költő Paul Geraldy szavaival. …

A szubrettkérdés is tisztázódik lassan, Kiss Manyi szerződése kész, de Szegedre jön Pécsről a fiatal Kádár Manci is, aki egyéni utakon jár az énekes naiva bájosságain….

1929. szeptember 1.

Makó most a változás lázában izgul, most bucsuznak a távozók, most érkeznek az újak. Le roi est mort, vive le roi.. Őszinte ragaszkodással és lelkes szeretettel bucsuztak a nagy ívben fejlődő Dayka Margittól, aki utolsó estén telt ház előtt játszotta a Nebántsvirágot. A hajnali órákig tartó bucsuzkodás után a fiatal művésznő most már valóban pesti színésznő, javában próbál a Vígszínházban, ahol nagyon sokat várnak Nagyvárad egykori szomoru kis ujságos lányától.

A multkor jelentette a Konferansz, hogy esküvőre készülődtek Makón. Dayka és Kovács Károly jelent meg a polgármester előtt, de az okmányok ekkor még nem voltak rendben. Az esküvő most már Pesten lesz éspedig vasárnap, amikor a Nyájas Olvasó kezébe veszi ezeket a sorokat. Vezetősegéd, pardon, főtanu: dr. Viola György.

Az első fecske, aki az ujak közül megérkezett Makóra: Kiss Manyi volt. A fiatal szubrett pénteken már be is mutatkozott a Szupécsárdásban.

1931. január 17.

Részletesen beszámolt a Délmagyarország arról a legujabb színházi perről, amelynek tárgyalását csütörtökön kezdte meg a színházi törvényszék. A színházi bíróság elé ismét Elek Ica primadonna ügye került, akit az ismeretes botrányokkal kapcsolatban 23 vádponttal vádolt meg a színház vezetősége. …

Elek Ica és Kiss Manyi szubrett között öltözői affér támadt, majd újabb botrányok következtek. ….

1932. május 22.

Hölgyeim és Uraim, Kiss Manyi művésznő most már véglegesen elbucsuzott Szegedtől és mire e sorok friss festékillatosan kikerülnek a rotációsgépből, menyasszony-művésznőnk már Pest felé indul, hogy azután Kolozsvár és Zágon következzen az esküvő minden izgalmával. Kedden egy kicsit békebeli este volt a színházban, ahogy a nézőtér könnyesen és kedvesen és lelkesen bucsuztatta azt a színésznőt, aki három év alatt a legközelebb tudott kerülni a közönséghez kedvességével, közvetlenségével és édes affektációjával.

1934. szeptember 22.

Zágoni Margitnak hívják a Király Színház uj szubrettjét. Ezen a néven Szegeden nem ismerik. Zágoni Margit azonos Kiss Manyival, aki éveken keresztül kedvelt tagja volt a szegedi színtársulatnak. Uj nevét a Király Színháztól kapta. Ismeretes, hogy Kiss Manyi két évvel ezelőtt romantikus körülmények között férjhez ment Uferini Frédihez, a híres bűvész fiához, aki maga is kiváló bűvész. Uferiniék Szegeden vendégszerepeltek, a fiatalok itt szerették meg egymást. Az öreg Uferini nemrég tragikus körülmények között elhunyt, Altonában, családi kastélyában. … Kiss Manyi Erdélyben töltött szabadsága alatt értesült apósa tragikus haláláról. Táviratilag jelentette be a Király Színháznak, hogy Altonába utazik apósa temetésére, ezért egyelőre nem vehet részt az ujdonság próbáin. A színházban számolnak azzal is, hogy Kiss Manyi végleg felhagy a színházzal ezért a „Szegény ördög” című operett szubrettszerepére uj szereplőt keres a színház.

1936. december 2.

Három volt szegedi színésznő sikerétől hangos most a budapesti színházi világ. Kiss Maniy, akit Fred Uferini tüntetett el a szegedi deszkákról, ismét visszatért a „nagy” színházba, miután egy darabig a Felvidéken játszott, majd kisebb pesti színházakban vendégszerepelt. Legutóbb a „Pódium-kabaré” tagja volt, ott fedezte fel ismét – immár harmadszor – a Magyar Színház számára Csathó Kálmán. Kiss Manyi Csathó: „Szakítani nehéz dolog” című vígjátéka főszerepét játsza el még ebben a hónapban. …

Ádám és Csilla – Budapest, 1971

Az utcára a szülők hálószobája, illetve a rég polgári lakás úgynevezett férfiszobája nézett. Ez utóbbi most inkább keltette bútorraktár benyomását. Hatalmas íróasztal foglalata el az ablak előtti területet, rajta az réz és zöld üveg kombinációját használó kislámpa, ami mindig tetszett Ádámnak. A komód, az üvegezett szekrények, az asztal mind gyönyörűek voltak. Intarziásak, de ezt inkább csak sejteni lehetett, mert minimum három védőréteget húztak mindegyikre. Ráadásul még számos feltekert, nagy méretű perzsaszőnyeg is növelte a zsúfoltságot, meg egy tekert vonalú állólámpa, hatalmas selyemernyővel, amelyről körben a színével megegyező bojtok lógtak le. Két ingaóra is mutatta az idő múlását a falon, Ádám kedvenc tárgya azonban a komódon álló, idilli pásztorjelenetet formázó, márvány óra volt. Régebben még a varázsszemes Pacsirta is ebben a szobában kapott helyet, de azt már pár éve áttették a gyerekszobába.

Ez utóbbin persze csak rajta maradt a név, igazából a húszas-harmincas években ebédlőként funkcionált, csak Ádám gyakori itt tartózkodásai során avanzsált gyerekszobába. Igen nagy volt, de az egyaránt a körfolyosóról nyíló konyha és előszoba közé szorult be afféle átjáró szobaként. Régebben Csilla ágya is itt állt, ám elég hamar kiharcolta, hogy a konyha melletti egykori cselédszoba lehessen az ő kisebb, ám kizárólagos és háboríthatatlan birodalma. Ádám, aki otthon a bátyjával osztozott 16 négyzetméteren, mindig is úgy vélte, Csilla nincs tudatában annak, milyen kivételezett a helyzete. Mindenesetre most Csilla szobájában hevertek, és Ádám a lány unszolására részletesen beszámolt első, túlzottan sikeresnek semmiképpen sem nevezhető randijáról.

- Jaj, édesem, te annyira hülye vagy! Tényleg a kezét sem fogtad meg? – kérdezte Csilla.

- Tényleg.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy nekem, a fiatalabbnak kell elmagyaráznom, hogy mit várnak el a lányok egy randin a fiúktól?

- Pedig nem ártana, ha mégis, ugyanis, amennyire tudom, lány vagy. És sokkal-sokkal egyszerűbb lenne a dolog, ha a lányok elmondanák, mit gondolnak.

- Arra hiába vársz. Meg kell tanulnod a nehezebb utat. Mellesleg, az, hogy mint meséled, háromszor is biztosíttattad magad, komolyan találkozni akar veled, szerintem már elég egyértelmű jelzés. Mindenesetre lényegesen több mint amennyit én egy fiúért hajlandó lennék megtenni.

- Na, ja. A jövendő nagy balerinájától persze, hogy sejtelmességet várnak a fiúk.

- Például ez olyan ócska szöveg, amit sürgősen felejts el.

- Miért, az jobb, amit Sanyi mondott? Az a bizonyos minek annyit szörcsögni?

- Inkább mutatom. Tudod mi történt volna, ha megfogod kezét? Add ide a praclid!

Csilla is kinyújtotta a kezét, Ádám megfogta. Csilla várt egy pillanatig, majd gyengéden megszorította Ádám tenyerét. Ádám vállához hajtotta a fejét, pár másodpercig Ádám szemébe nézett, majd összezárta a szempilláit, és a szája Ádám szájához ért. Az ajkuk ösztönösen kinyílt, és a két nyelv felfedező útra indult. Ádám úgy érezte, millió apró tűszúrás fut végig a testén a gerince mentén a tarkójától az ágyékáig. Tehetetlen és mozdulatlan volt, egyre csak az járt a fejében, hogy Csilla szájának gyümölcsrágó íze és illata van. Nem tudta, mennyi idő telt el, arra tért magához, hogy Csilla elengedte a kezét, hátrébb húzódott és furcsán csillogó szemmel onnan vizsgálta őt.

- Édes, édes kis hülyém! – mondta végül Csilla. – Te tényleg nem tudod, hogyan hatsz a lányokra. Sürgősen meg kell tanulnod, mert különben még sokat fogsz szenvedni emiatt.

- Hát, tudod, az első próbálkozásom nem járt fényes sikerrel. Éva…

- Ne, csak azt ne újra! – vágott szavába Csilla. – Két további fontos tanács. Az első, ne rágódj soha azon, ami már elmúlt. Fölösleges telebőgni a kiömlött tejet. A második: elárulom, amíg olyan fost hallgatsz, mint a Híd a zavaros víz fölött, addig csak arra számíthatsz, hogy te leszel a lelki szemetesláda. Inkább ezt hallgasd meg!

Csilla felkapott egy lemezt. Az egész borítót egy közeli arckép töltötte be. Ijedt szemek, kitágult orrlyukak, ordításra nyílt száj. A szobát szokatlan gitár és énekhang töltötte be, ahogy fölcsendült az Int he court of Crimson King album első dala.

Cat's foot iron claw
Neuro-surgeons scream for more
At paranoia's poison door.
Twenty first century schizoid man.

- Nagyon jó – mondta Ádám megbabonázva. – De, ugye nem akarod azt mondani, hogy ezzel voltál felvételizni a balett intézetben?

- Nem, arra Santanával készültem – mondta Csilla. Majd ránézve Ádámra nevetve folytatta – Azt hiszem, zenék terén is lehet még mit tanácsolni neked.

Egy darabig ültek, mindketten a zenére koncentráltak. I talk to the wind, majd Epitaph. A Moonchild alatt aztán Ádám bizonytalanul megszólalt.

- Csilla?

- Nem, nem, édes kis hülyém, a mai leckét átvettük, az órának vége.

Magyarázatképpen: ez szövegemnek az a része, ami nem eredeti dokumentumokra épít, és TELJES EGÉSZÉBEN FANTÁZIÁM szüleménye. Azt hiszem, ezt nem árt rögzíteni. A szereplők egyébként - az eredeti, szövegösszefüggésben ez világos - másod unokatestvérek, ha jól tudom a fokozatokat. Ádám nagymamája, a korábban már említett Magda, és Csilla nagymamája, őt Helénnek hívják, voltak édestestvérek.

Teremtsünk hát – ezúttal részben a képzelet segítségével – még egy dédapát, aki Erdélyben szolgáló lelkész. A neve legyen Bélády Lajos. Mindenkitől elnézést, ez a bejegyzés a szokásosnál hosszabb lesz.

1915

Harc dúl a világban, s hozzánk a pusztulás számos fájó híre jut el. De katonáink nem hiába ontják vérüket és élnek át kimondhatatlan borzalmakat és szenvedéseket, mert mint pusztító, romboló vihar után a tiszta égbolt, úgy fog felragyogni küzdelmük után egy egész nemzetnek jóléte és boldogsága.

Ennek a titáni, nemzetünkre nézve élet-halált jelentő küzdelemnek áldása, haszna ime már eddig is van. Megismertük egymást és megértettük egymást. Leomlottak közöttünk a nyelvi és vallási különbözőségek. Egyek vagyunk mindnyájan a haza szeretetében és védelmezésében. sokféleképpen széttagolt nemzetünk minden polgára soha nem képzelt együttérzéssel forrt össze a haza és királya iránti hűségben.

De felébredt az emberekben a hazaszeretettel mindenkor együtt lobogó istenfélelem is.

Az emberek a válságos időkben megtanultak nemcsak hazájukért aggódni, hanem Istenhez is imádkozni. Olyanok, kik azelőtt nyilt vagy titkos harcban állottak Istennel, most áhitattal s benső fohásszal említik Istennek a nevét. Szivük redői közé beférkőzött szinte észrevétlenül egy ismeretlen érzés, melyet addig onnan száműztek, megtagadtak, elismerni nem akartak, de most odaadással s hívő embert is megszégyenítő buzgósággal mondják: Jó Istenem, csak most segítsd meg a magyarokat!

Ujságokban, hirlapokban, hol azelőtt csak türt vagy számüzött fogalom volt a belső, vallásos érzés, most versben, prózában megírt szebbnél-szebb imádságokat közölnek s szinte naponta felhangzik a fohász: Magyarok Istene, segítsd meg fegyvereinket, légy a mi fiainkkal s koronázd lépésüket sikerrel!

Hitetlenségbe merült államok, mint Franciaország és államférfiak, kik a nyílt és hivatalos atheizmus ingoványaiba süllyedtek, hadat üzenve mindannak, ami szent, magasztos és isteni, most megtanulnak a magasba nézni s a magasságokban lakozóra gondolni, kibékülnek a vérig üldözött s megalázott egyházzal s az elfelejtett, kigunyolt Istennek nevét százezrek veszik ismét ajkukra.

Nem hiába kűzdenek hát véreink, nem hiába folyik ez az irtóztató háború, mert ime mint tengeri viharban hajótöröttet, ugy tanít meg minket is imádkozni ez a szörnyűséges vihar. Megtanulunk leborulni azelőtt, ki népek, nemzetek sorsát tartja mindenható kezében, kinek egy intésére nemzetek támadnak s országok sülyednek el.

Ezt az erős, mindenható nagy Istent, népeknek urát hívjuk segítségül mi is most, a mi nyomoruságunk idején, s kérve kérjük Őt, hogy e mi kedves magyar hazánkat, ennek jólétét, boldogságát mentse ki minden veszedelemből s ha megtartotta azt századok viharai között, vegye ezután is atyai oltalmába. Segítségül hívjuk Őt, hogy legyen velünk a gyász nehéz óráiban, legyen Ő a szomorkodóknak vigasztalója, az elhagyottaknak gyámolítója, a harcosoknak bátorítója, az elesetteknek felemelője.

Igy nem lesz hiábavaló a mi küzdelmünk, igy dicsőiti meg magát a mi erőtlenségünkön, így lesz Ő a mi szabadító, megtartó Istenünk!

1917 – a harangok hadi célú beszolgáltatása

Vivos voco. Mortuos plango. Fulgura frango.Vagyis, az élőket hívogatom, a holtakat siratom, a villámokat megtöröm. Ezzel a mottóval kezdi csodálatos versét Schiller Frigyes német költő. Most két nagyobb harangunktól kell fájó búcsút vennünk. De tudjuk, a hazának, harcoló fiainknak segítünk ezzel az áldozattal is.

A népmonda, mely mindent bűvös körébe von s az eszményit, a szellemit különválasztja az anyagitól: a harangok eredetét és keletkezését is felöltöztette tündéri köntösébe. Olaszországban az örökké verőfényes Kampániának ege alatt, az Apenninek virágszőnyeggel behintett fensíkján fekszik egy régi, híres püspöki város: Nola. A vulkanikus talaj buján növeli az említett fensíkon a legremekebb színű virágok megszámolhatatlan ezreit. Ezen tropikus növényzet között találjuk a kékszínű harangvirágot is, mely e vidéktől nyerte a “kampanula” latin nevet.

Mikor a keresztények már békében éltek e tájon, a nolai püspöki székben egy fiatal istenfélő férfiú ült. Paulinus (Pál) - így hívták a tiszteletreméltó püspököt - ezen úgylátszó külső béke dacára is aggódott lelkében, mert a régi szeretet hűlni kezdett a keresztyén gyülekezetek között. Képmutatás, önzés, érzéki gyönyörök utáni vágy mind jobban terjedt. Emiatt aggódott Pál püspök. Mély gondolatokba merülve sétált egyszer Nola virágos rétein. Nem látszott őt érdekelni a vidék bájoló szépsége, szívét egészen elfoglalta az egyház szomorú állapota. Leheveredett a virágok között, és merengései közben pillái lecsukódtak. Csodálatos álmot látott. Látta a jelenések könyvében leírt mennyei város magas tornyait. A tornyokból csodálatos hang töltötte be Kampániát, melynek hívó szavára zarándokok jöttek közelből és távolból Isten házába. Ez álomkép után másik jött, az álmodónak úgy tetszett, mintha ama kehely alakú kék virágokból áradnának a csodás hangok.

Amint felébredt visszatért a városba, elment egy rézöntő mesterhez, s néhány hét múlva valóban megszólalt az első harang a nagytemplom tornyában, és ércnyelvével hívta imára az áhitatos közönséget.

Ez volt az élők hívogatása. Most egyre gyakrabban fordul elő, hogy harangjaink halottainkat siratják. Harc, ostrom, vérengzés, éjjeli és nappali nyugtalanságok, éhség, szomjuság, rabság, sebek és halál … ezek a szavak fordulnak meg most lelkünkben s ostromolják szívünk nyugalmát. Életre-halálra menő küzdelem, tusa folyik most a világ nemzetei és országai között s ebben a küzdelemben nemcsak, hanem az egész küzdelemnek mintegy a középpontjában ott küzdenek, ott véreznek a mi fiaink, a mi testvéreink is. Drága, piros vérükkel öntözik, ajkuk forró leheletével hevítik a harcmezőt. Szívünk elszorul, szemünkbe könny szökik, ha reájuk gondolunk.

Hány anya nem látja többé utolsó percében is reá gondoló fiát? Hány feleségtől maradnak el előbb a levelek, majd végül az, aki azokat az otthonmaradottaknak kedves sorokat írta? Hány árva gyermek nő fel majd atyjáról mit sem tudva, csak annyit, hogy az ott esett el távol, ismeretlen helyen a harcmezőn? Szívszaggató kérdések ezek, melyekre csak fekete gyászruha, néma sóhajtás és soha le nem törölhető könny a felelet. De nem, sóhajtásainkat elfojtjuk, könnyeinket letöröljük.

Mert a harang a villámokat is megtöri. Amint Bölcs Salamon király régen megírta: „Minden dolognak rendelt ideje vagyon! - Ideje van a hadakozásnak és ideje a békességnek!” (Préd. 3. r) Mint a sok megpróbáltatást látott, tapasztalt, bölcs király, nyugodjunk meg mi is a Világegyetem nagy rendezőjének az akaratán, mert most a hadakozás ideje érkezett el. - Kishitű sopánkodás s gyáva kétségbeesés helyett azért, résztvevő szivvel törjük meg a villámokat: a háború rettenetes borzalmait enyhítsük, a bátor harcolók helyzetét könnyítsük s a fegyver és a nyomor által okozott fájdalmas sebeket gyógyítgassuk, - mi, kik itthon maradtunk - mindnyájan külömbség nélkül, az általános emberszeretet jótékony munkáinak gyakorlása által.

Aztán igazságunkban és Istenünkben vetett hittel s vitéz hadseregeinkben helyezett bizalommal várjuk ama jobb jövendő elérkezését, „mely után - a költő szerint - buzgó imádság epedez százerek ajakán!”

1919 – Károlyi Szatmárnémetiben

Részlet egy újságcikkből: Délelőtt tizenegy órakor a Pannonia előtt felállított emelvény körül gyülekezett az a hatalmas tömeg, aminőt az öreg Deák-tér, mióta meg van, még nem látott. Ember ember hátán tolongott s az emelvénnyel átellenben, a Várdomb-utca bejáratánál is zsufolásig - mintegy tizenötezren - várakoztak. Legelől a munkásság, katonaság és polgári pártok foglaltak helyet, hogy a Marsaillese, majd a Himnusz eléneklése után a szónokokat közvetlen közelről hallgassák. Legelsőnek Nagy Pál ezredes, dandárparancsnok üdvözölte Károlyit a székelyek nevében, majd Bélády Lajos a Károlyi-párt nevében szólott.

1931

Újsághír: Az Országos Többtermelő Liga átszervezése ügyében csütörtökön az ország kisgazdavezéreinek bevonásával értekezlet volt gróf Csáky Gyula és Bélády Lajos vezetésével. Az értekezlet résztvevői megjelentek gróf Hadik Jánosnál, akit felkértek a liga elnökségének vállalására. Gróf Hadik János válaszában hangoztatta egy politikamentes kisgazdatársadalmi szervezet szükségességét s hajlandónak nyilatkozott a politikamentesség biztosítása mellett a liga elnökségének vállalására. Egyben indítványozta, hogy mivel a többtermelés jelszavával súlyos adósságokba vitték a kisgazdákat, nevezzék a szervezetet egyszerűen „Gazdasági Ligának”.

1930-as évek

A tiszteletes rendes szokása volt, hogy a vasárnapi ebéd végeztével megivott egy pohár keserűvizet, fejébe nyomta kalapját, hóna alá csapta az újságot, és kivonult a kerti árnyékszékre. Ezen a napon azonban felborult az évek óta bejáratot rend. Ott volt a teljes család, mindkét veje is. Az egyik jegyző, a másik szolgabíró. Bélády Lajos egyébként kifejezetten kedvelte őket, de a politikán mindig összeugrottak választások idején. Mert hát ki is tudná heves vita nélkül megállni, hogy ezek a himpellérek – minden bizonnyal politikai utasításra – korlátozni igyekeznek az ellenzék jó választási szereplését. Hiszen mindenki tudja, a választások nem titkosak, megszabott időben kell érkezni azoknak, akik a kormánypártra szavaznak, és megszabott időben azoknak, akik az ellenzékre. A jegyző és a szolgabíró úr meg persze a kormánypárti intervallumokban szinte hajtja befelé a polgárokat, bezzeg az ellenzék óráiban mindenféle papírok hosszas ellenőrizgetésével igyekszik korlátozni a terembe bejutók számát.

1945

Nagy Ferenc személyesen kereste föl Bélády tiszteletest, hogy kapacitálja, a Kisgazdapárt továbbra is számít aktivitására. Bélády Lajos azonban idős korára hivatkozva kimentette magát, mondván, nem szeretne már politizálni. Néhány hét múlva Demokrata Párt rendezvényein korteskedett. A családi legenda szerint csupán azért utasította vissza a kisgazdákat, mert személyes nézeteltérése volt Tildyvel.

***

Tehát, félreértések elkerülése végett, bár felhasználtam egyes mondatokat korabeli írásokból, de a két beszédet én írtam, igyekezve eltalálni a korstílust. A két újságcikk eredeti, csak főhősünk nevét változtattam meg benne. A két életjelent szintén személyes alkotásom, de visszaemlékezések, anyaggyűjtés alapján.

A dédapa beszéde – 1914-ben

Katonák!

Mindnyájan tudjátok, hogy komoly időket élünk, nagy és igazságos harcot vívunk. Monarchiánk és dicső szövetségesünk, Németország békés és munkás fejlődését nem akarják eltűrni ellenségeink. Hogy ürügyet találjanak a belénkkötésre, meggyilkoltatták a vad, királyait megölő szerb néppel orvul dicső trónörökösünket és ártatlan feleségét. Mi ezen vérlázító kegyetlenségért is csak békés elégtételt, a bűnösök szigorú megbüntetését kértük, de Szerbia ezt is megtagadta dölyfösen, mert tudta, hogy mögötte van Oroszország, Franciaország, Anglia. Sietnek mind háborút üzenni nekünk, azt mondják, meg akarják menteni Szerbiát, pedig az a céljuk, tönkretegyenek minket és mellettünk hűségesen kardot rántó német szövetségesünket.

De tervük nem sikerült. Millióinkkal felfejlődő hadseregünket egy ideig feltartóztathatták győzelmes előrenyomulásában, de már ennek is vége. Fiaink karjaitól milliói hullottak el az ellennek. Mi kíméltük erőinket, ők ezerszámra pusztultak el a csatákban. A számbeli fölénynek már vége, csapataink győzedelmesen és feltartóztathatatlanul nyomulnak előre a döntő győzelem felé.

Tehát örömmel, lelkesedéssel menjünk a harcba császárunkért és királyunkért, hazánkért, családunkért, mindenünkért. Dicső hősök voltak őseink, azok legyünk mi is. Jelszavunk legyen: „Győzni vagy halni”. Éljen dicső Uralkodónk, éljen a haza!

A dédmama levele a Felvidékről – 1920-ban

Kicsi Elzám!

Sokat gondolok Rád, hogy vajjon hogyan élsz? mit csinálsz? és emlékezel-e még rám a régi pótmamádra? Irénkének írtam a múltkor, most Neked írok, talán megkapod levelem. Pistáért fog menni egy rokonunk Pestre és ő viszi soraimat. Édes kicsi Elzukám! hogy vagytok? de szeretnélek titeket látni. És szeretnék sokat kérdezni és még többet mesélni, hisz már közel két éve, hogy nem voltunk együtt.

Hivatalba jársz? Magdus mit csinál? tán menyasszony is. Borzasztó az, mikor az ember nem tud írni oda, ahová szeretne s történjék bármi, még jönni sem lehet sehová. Lüszike írt a múltkor, egész oda voltam a csodálkozástól. Jugoszláviából megjön a levél, de Magyarországból ide nem engedik be! Óh! Istenem, hiszen ha mindent le lehetne írni, ami az ember lelkét nyomja! eh mit! Talán másnap már börtönbe ülnék, vagy fölmagasztalnának. De a magyarok Istenébe rendületlenül hiszünk, hogy „lesz még egyszer ünnep a világon.” Ugye nem hagytok el bennünket drága magyar testvéreink? Mert mink itt igazán a hazáért szenvedünk.

Kicsi lányom, ugye megbocsátasz, hogy politizáltam, de az embernek már erre jár rá a nyelve és keze is.

Magamról keveset írhatok; otthon vagyok mert szükség van rám és rengeteget dolgozom. Anyuka beteg, alig jár, Nagymama is öregszik már, most cselédünk nincs s így a baromfi és nagy kerttől gazdaságtól kezdve minden az én kezeimre vár. Csúnyák is szegénykék a kapálástól, de nem baj, dolgozni nem szégyen csak butának lenni az. Most nagyon lefogytam és rettentő ideges vagyok; igaz néha a sok dolog között most nem tudom hol áll a fejem? A levegő igen feszült, vörös színben ég mindennap a szemhatár. Ma holnap tarthatatlan lesz az állapot.

Szeretnék pár sort tőled is kapni kis Elzám, hiszen irántatok a régi vagyok, ha meg is öregedtem a gondtól. Kedves Nénikének kézcsók, Bácsinak üdvözlet. Magdussal együtt nagyon sokszor csókol és ölel és nagyon-nagyon szeretne téged látni régi

Babykád

Ádám – 1974, Budapest

- Akkor most kísérletezzünk valami modernebb hangzással – mondta Laci.

Délután nem volt kedvünk csak úgy csavarogni a Városligetben, és egyéb program aznapra történetesen nem jött össze. Nyár volt, a megszokott társaság tagjai szerteszét itthon és külföldön. Ahogy Laciék albérlője is elutazott, aki amúgy a Zeneakadémián tanult, így az átmeneti birodalmának számító egykori cselédszobában tárolt egy kürtöt. Meg állt ott egy pianínó is. Azokat nyúztuk már vagy három órája, Laci fújta lelkesen a kürtöt, én kalapáltam szorgalmasan a billentyűkön, amikor az ominózus kijelentés elhangzott. Tekintve, hogy zenei képzettsége, hallása és talentuma egyikünknek sem volt, különösebben klasszikus hangzatok éppenséggel addig sem csendültek föl. De, azért igyekeztünk valami modernebb hangzással kísérletezni. Segítségül hívtuk a technikát is, felvettük a játékunk. Valamikor este 11-kor kopogott ránk Géza bácsi, Laci édesapja, hogy figyelmeztessen minket az idő múlására. Megjegyzésünkre, hogy még igazán nem vagyunk fáradtak, rámutatott, hogy a ház többi lakója között ellenben lehetnek olyanok, akik igen, és még az sem elképzelhetetlen, hogy ők például aludni akarnának, mi több, így nyáridőben nyitott ablakoknál.

- Jó, altatódalt fogunk játszani! – proponálta Laci.

És altatódalt játszottunk. Kürtön meg pianínón, természetesen modern hangzással kísérletezve. Kamasz lázadásunk csupán tíz perces volt, azt követően magunk is beláttuk, hogy ideje csökkenteni a hangerőt. Azonban ekkor kerültek előtérbe a korábban felvett részek. A következő órák a modernebb hangzással való kísérletezés jegyében arról szóltak, hogy hol gyorsítottuk, hol lassítottuk a magnószalagot. 15 évesen az ember hajlamos azt gondolni, bőven elég hajnali három felé lefeküdni, és mindössze négy-öt órát aludni.